kedd, augusztus 25, 2015

Az idei táborok véget értek

Örömmel fogadtunk minden jelentkezőt, akikkel együtt csodás napokat tölthettünk Nagynyárádon mindhárom turnuson, az Oltalom Alapítvány táborhelyén, köszönjük a részvételt!
Pár képpel kedveskedünk emlékül.
Aki a Reisinger János táborának hanganyagát kéri, írjon emailcímünkre.

Jövőre reméljük újra találkozunk!












szerda, augusztus 05, 2015

Utazás Nagynyárádra

A nagynyárádi táborhely megközelítéséről pár szó - akinél van autóban hely, esetleg jelezze, hátha mások igényt tartanának rá, jobb, mint a tömegközlekedés.

Nagynyárád megközelíthető a M6-os autópályán, a bólyi leágazásnál tanácsos letérni, onnan számítva egészen pontosan 7 km-re van a tábor szervezőközpontja, Nagynyárád, Budai Nagy Antal utca 15. szám alatti házban. 
Ha valaki gépkocsival jön, kérjük, ide érkezzék meg, innen indulunk el szálláshelyére. 
Ha valaki vasúttal és autóbusszal érkezik, kérjük, szíveskedjék jelezni, hogy hova kér személygépkocsit, hogy beszállíthassuk. A legcélszerűbb Mohácsra vagy Bólyba megérkezni. Pécsről nem vállalunk fuvaroztatást. 




Utazás Budapestről vonattal vagy busszal lehetséges, minden esetben átszállással.

Első verzió: Budapest-Pécs között IC vonat, onnan busszal tovább Mohácsra (Pécsett egy rövid séta a két pályaudvar között). Utazási idő kb. négy és fél óra.
Indulás a Keletiből 11.45-kor (Kelenföldről 11.59-kor)
Érkezés Pécsre 14.41-kor. A gyalogos séta 10-15 perc.
Buszindulás Mohácsra 15.20 és 15.45 időpontokban.





Második verzió: Budapestről végig vonattal Nagynyárádig, két átszállással (Pécsett és Villányban).
Indulás 11.45 és 13.45 órakor a Keletiből, utazási idő ugyanúgy négy és fél óra.



Kérjük, hogy a Mohácsra érkezők jelezzék, ha igényt tartanak arra, hogy kocsival eléjük menjünk!

hétfő, július 13, 2015

Ingyenes komolyzenei koncertek a Kreatív zenei tábor keretén belül:

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit nyáresti komolyzenei koncertjeinkre, melyeket a Ferge Béla által tartandó Kreatív zenei tábor keretein belül tartanak meg a művészek Biatorbágyon. Részletek a plakáton! (kattintásra még nagyobb méretben megnyílik):



kedd, június 02, 2015

Törölt turnus: szobi bibliatábor

Sajnálattal közöljük, hogy a Szobra tervezett bibliatáborunk elmarad. Helyette ajánlani tudjuk a nagynyárádi bibliatábort felnőtteknek, vagy a szintén Szobon megrendezendő, de ifjaknak tartott bibliatábort. Utóbbira jelentkezés június 20-ig!

csütörtök, május 07, 2015

A 2015-ös táborokról

(az adott hónaphoz kell lapozni)


Időrendben a turnusok - részletek a linkeken!:


2015. június 14-21. Kiszombor

Turnus szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak
A program: Rehabilitációs tábor programja 2015.







--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Főiskolai tábor 
2015. július 12-19. Mátrafüred 

A Sola Scriptura Teológiai Főiskola nyári tábora, hallgatók részére ajánlott a részvétel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Program itt: Főiskolai tábor 2015.

----------------------------------------------------------------------------------
Kreatív zenei tábor
2015. július 19-25.

Részletek itt: Kreatív zenei tábor Ferge Bélával

Ízelítő a programból: 
- csoportos kreatív zenei foglalkozások (gyermekeknek külön is)
- egyéni órák (ének, zongora, gitár, hárfa, szaxofon, hegedű, cselló, fuvola … igény szerint más hangszerek is)
- az alkotókészség és az improvizáció fejlesztése
- zenekari „örömzenélés”
- ismerkedés különleges hangszerekkel (hangszerbemutatók)
- koncertek a táborozók közreműködésével
- zenei és egyéb művészeti előadások 
- irodalmi alkotó műhely (dalszövegírás, vers…)
- Zene – Mozgás – Egészség (Kovács – módszer, mozgáskoordinációs gyakorlatok, táplálkozási és életmód tanácsok stb…)
- egyéb változatos programok (hangszerkészítés, rajzszakkör, selyemfestés, körtáncok tanulása, kirándulások, kötetlen beszélgetések…)
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ifjúsági tábor
2015. július 26. - augusztus 2. Szob Malomvölgy Telep

Témák: Reggeli istentiszteleteken a hit általi megigazulás témaköre. 
Este Jelenések könyve egyes kiemelt részletei. A részletes tematika itt: Ifjúsági tábor programja 2015.



---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NYITOTT SZEMMEL tábor 
2015. augusztus 2-9. Nagynyárád - Az Oltalom Alapítvány táborhelye
Napidíj: Felnőtteknek 4.500 Ft/fő, gyerekeknek 4.000 Ft/fő.

Reggeli és esti témák: Mindennapi lelki egészségünkről ~ Mit mond a Biblia korunk legégetőbb kihívásairól?
Táborvezető: Soós Attila, a Nyitott Szemmel magazin főszerkesztője, és Reisinger János. Részletes tematika itt: Nyitott Szemmel tábor 2015.08.02-09.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bibliatanulmányozó tábor - Hogyan ismerhetjük fel a hamis prófétákat?
2015. augusztus 9-16. Nagynyárád - Az Oltalom Alapítvány táborhelye 
Napidíj: 4.500 Ft/fő, mely szállást és háromszori étkezést foglal magában.

Előadások között séta a friss levegőjű, csendes faluban, kirándulás a mohácsi emlékműhöz, látogatás a híres kékfestő műhelyben.

Témák:
1. Jézus a hamis prófétákról
2. Hogyan lett igazból hamis próféta? Bálám történetének tanulságai
3. Mit jelent szégyellni Jézust, és mit jelent megtagadni, valamint elárulni?
4. Az "Antikrisztus lelke", mint a hamis próféciák alapja
5. A Jelenések könyve a hamis prófétákról
Táborvezető: Reisinger János
Részletek, fényképek: Bibliatanulmányozó tábor Reisinger Jánossal - 2015.08.09-16.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pályaorientációs tábor Nagynyárádon 2015.08.02-09 és 08.09-16. - 12 fős csoportokban

2015. augusztus 02-09. és 09-16. között Nagynyárádon - Az Oltalom Alapítvány táborhelyén

Díja (napi háromszori étkezés, napi 2 előadás, kiscsoportos foglalkozások): 51.400 Ft, áprilisi jelentkezés esetén 39.400 Ft, májusi jelentkezés esetén 45.400 Ft




--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A TURNUS TÖRÖLVE, HELYETTE AJÁNLJUK A NAGYNYÁRÁDI BIBLIATÁBORT! Bibliaismereti tábor 
2015. augusztus 23-30. ELMARAD!

__________________________________________________________

Főiskolai tábor 2015.

Sola Scriptura Teológiai Főiskolai nyári tábor - nem csak főiskolásoknak

2015. július 12-19. Mátrafüred Sástó-tábor


A Sola Scriptura Teológiai Főiskola idén új helyszínen rendezi meg nyári táborát, Mátrafüred-Sástón, Gyöngyös közelében. (A helyszínről, szállásról részletes információt lásd: http://www.matratabor.hu/)

Vezetők: Dr. Vankó Zsuzsanna, Holló Péter

Információ: hollo.peter@sola.hu

Ár: 26.700 Ft/fő/7 éj + idegenforgalmi adó (IFA, 18-70 év között fizetendő: 505 Ft/fő/éj), amely magában foglalja a szállást és a háromszori, vegetáriánus étkezést. 
Egy éjszakára az ár 4900 Ft/fő/éj, 2-3 éjszakára 4500 Ft/fő/éj, 4-5 éjszakára 4000 Ft/fő/éj, 6 éjszakára 3800 Ft/fő/éj (minden esetben + IFA). 3-6 éves kor alatt a táborozás költsége 2100 Ft/fő/éj, míg 3 éves kor alatt díjmentes. A szálláshely SZÉP kártyát elfogad.

Jelentkezési tudnivalók: Jelentkezni a sola@sola.hu e-mail címen lehet, megjelölve a jelentkező(k) nevét, életkorát és a kapcsolattartó elérhetőségét (e-mail, telefonszám, postacím), valamint hogy mettől meddig tervezi(k), hogy ott lesz(nek) a táborban. (Lásd a csatolt jelentkezési lapot.) 
A jelentkezési határidő 2015. május 15
A jelentkezéssel együtt a teljes táborozási díj 30%-át kell előlegként átutalni. Ha valaki nem tud bankszámlára utalni, akkor rózsaszín csekken is fizethet előleget, részleteket levélben küldünk. Banki átutalás, ill. postai, csekkes fizetés esetében is kérjük feltüntetni a megjegyzés rovatban: „Sola Scriptura”, és hogy hány éjszakára érkezik.

A táborról: 
A Sola Scriptura Teológiai Főiskola nyári tábora a főiskola hallgatói mellett mindazokat szeretettel várja, akik mélyebben érdeklődnek a Biblia tanításai iránt. Az előadások mellett több szemináriumi sávot is meghirdetünk, ahol 4-5 téma közül lehet választani. Így a résztvevők kiscsoportos műhelymunka keretében is mélyíthetik ismereteiket, megoszthatják egymással gondolataikat.

A programot a Mátrában tett kirándulások színesítik. 
A tábort azoknak ajánljuk, akik nyitott légkörben, a főiskola oktatóinak vezetésével szeretnék (újra)felfedezni a Bibliát és annak életátformáló, közösségteremtő erejét.

Tervezett előadások:
  1. Vallási irányzatok és jellegzetességek a kortárs társadalomban – értékelés bibliai nézőpontból (Dr. Vankó Zsuzsanna)
  2. A Sárospataki Református Kollégium szellemisége és szerepe a magyar protestantizmus múltjában, jelenében (Dr. Nagy Károly Zsolt)
  3. Az államról vallott felfogás katolikus, református és evangélikus megközelítésben (Dr. Köbel Szilvia)
  4. Analizáló önismeret vagy Isten megismerése? Mit tanít a Biblia az önismeretről? (Nagy Sándor)

Tervezett szemináriumok:
  1. A három út. A test-lélek dichotómia, a materializmus és a Biblia az ember kilétéről, a halál mibenlétéről, a halállal szembeni reménységről és arról, hogyan tekintsünk az életidőnkre. (Dr. Prancz Zoltán)
  2. A bibliai antropológia néhány problémája a modern természettudomány tükrében (Dr. Prancz Zoltán)
  3. Formai törvényismeret kontra élő hit? Vizsgálódás Róm. 2,17-29 alapján (Takács Szabolcs)
  4. A teista evolúciótan általános elfogadottsága korunk kereszténysége körében – Harmonizálható-e a bibliai teremtéstannal? (Dr. Vankó Zsuzsanna)
  5. Az „engesztelés” fogalmának antropomorf és biblikus értelmezése (Dr. Vankó Zsuzsanna)
  6. I. Kor. 13., a szeretet-himnusz biblikus értelmezése (dr. Kovács Imre)
  7. Krisztus feltámadásának jelentősége és bizonyságai a Szentírásban (dr. Kovács Imre)
  8. Az „Ostpolitik” – A Vatikán és Magyarország kapcsolata 1963–1989 között (Holló Péter)
  9. Az agg Simeon Jézusra vonatkozó jövendölése (Lk 2,28-35) (Kovács Zoltán)
  10. Bibliai jellemrajzok: Mária Magdaléna az evangéliumokban (Kovács Zoltán)
  11. A szégyenérzet bibliai fogalma - szabadulás a szégyenérzetből (Nagy Sándor)
  12. A megfelelési kényszer: Gal 1,10, Kol 3,23-24 és Jn 12, 42-43 összefüggései az Istennek való szolgálat fényében (Nagy Sándor)
  13. Dávid uralkodásának válsága. Absolon lázadása – előzmények és következmények. (dr. Neparáczki Nándor)
  14. A „bibliás őrálló” fejedelem I. Rákóczi György személyének jelentősége a XVII. századi magyarországi protestantizmusban (dr. Neparáczki Nándor)

További előadások és szemináriumok egyeztetés alatt. A tábor részletes programja elérhető lesz a www.sola.hu oldalon. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 
 






szerda, május 06, 2015

Zichy-tárlatvezetés Zala faluban 2015. május

Zichy-tárlatvezetés Zala faluban 

Az Oltalom Alapítvány 2015. május 31-én vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartja meg szokásos tárlatlátogatását a Somogy megyei Zala faluban található Zichy Mihály Emlékmúzeumban
A tárlatvezetés ingyenes. 
Vezető: Reisinger János, irodalomtörténész. 
A tárlatvezetés mintegy 2-2,5 órát tart, az emlékmúzeummal szemben levő afrikai vasfákkal betelepített arborétumban történő sétával együtt. 
Alkalmunkon valószínűleg - ahogy tavaly is - megjelenik Zichy Attila, a festő szépunokája. 
A helyszínen Zichy művészetéről szóló füzetek, könyvek, dvd-k kaphatók. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, pontosan 10 órakor!


péntek, április 24, 2015

Nyitott Szemmel tábor 2015.08.02-09.

A Nyitott Szemmel Magazin nyári tábora Nagynyárádon, augusztus első hetében. 

Szeretettel várunk mindenkit idén is nyári táborunkba, melynek helyszíne Nagynyárád (az Oltalom Alapítvány táborhelye, Mohácstól pár kilométerre).
Reggeli és esti előadásaink között – a témákat lejjebb olvashatják – lehetőség nyílik sétára a friss levegőjű, csendes faluban, kirándulásra a mohácsi emlékműhöz, látogatásra a híres kékfestő műhelyben. Túrák a mecseki hegységbe és egyéb környező túrahelyeken, akár Horvátországba.
Napidíj (háromszori étkezés, szállás)
felnőtteknek: 4.500  Ft/nap, gyermekeknek: 4.000 Ft/nap


REGGELI TÉMÁK:

A mindennapi lelki egészségről
Hogyan kezeljük modern korunk legfőbb ellenségét: a stresszt?
Elvi és gyakorlati tanácsok
Hogyan juthatunk igaz önismeretre?
Pszichológiai analízis vagy Istenismeret
A zene hatalma. Zenehallgatáskor hogyan szelektáljunk a különféle zenei ízlések és irányzatok között?
Ki irányít? Az érzelmi világunk feletti őrködés művészete
Mit tegyünk mindennapi gyakorlattá lelki egészségünk megőrzése érdekében? ESTI TÉMÁK:

Mit mond a Biblia korunk legégetőbb kihívásairól?
Földünk globális felmelegedéséről és a szaporodó természeti katasztrófákról
Az egyre gyakoribb iszlám terrorista támadásokról
A világszerte növekvő szegénységről, tömeges népvándorlásról, újabb járványok megjelenéséről
A globális politikai és vallási egységtörekvésekről
A jövő reménységéről

A reggeli és esti témák idején külön gyermekfoglalkozásokat tartunk.

csütörtök, április 16, 2015

Pályaorientációs tábor Nagynyárádon 2015.08.02-09 és 08.09-16.

A tábor után képes leszel részletesen megfogalmazni a céljaidat és ki tudod választani a leginkább hozzád illő pályákat a magad számára. A táborból céltudatosabb emberként fogsz hazamenni, mint ahogyan ide érkeztél.
Időpontok: 2015. augusztus 02-09. és 09 -16. között

Milyen témákkal fogunk foglalkozni?

  • ki is vagyok valójában
  • mi érdekel engem igazán
  • miben vagyok a legjobb, amiben sikeres lehetek
  • mik azok a dolgok, amik fontosak számomra
  • hogyan valósíthatom meg az álmaimat

Konkrétan így néz ki a képzésed tematikája:

  1. Pályaérdeklődési irányok – az egyik irány a te világod!
  2. Képességek és kompetenciák – amikben jó vagy és még jobb lehetsz
  3. A pályák és szakmák csodálatosan sokszínű világa
  4. Tantárgyak és a pályaválasztás valódi kapcsolódási pontjai
  5. Szempontok és célok, amiket mindannyian hozunk a családunkból
  6. Az álmok megvalósítása – hogyan lehet egy vágyból reális tervet készíteni
  7. Hogyan gondoljuk át a pályaválasztásunkat egyszerűen, de alaposan
A tábor programtervében napi 2 tréning jellegű foglalkozás illetve reggeli és esti informatív és gondolatébresztő előadások szerepelnek. 12 fős csoportban fogunk együtt dolgozni.

Részletek itt: http://www.palyaorientacio.hu/palyaorientacios-tabor/

Időpontok: 2015.


csütörtök, március 26, 2015

Ajánló: Kreatív zenei tábor Ferge Bélával 2015.07.19-25.

KREATÍV ZENEI TÁBOR – BIATORBÁGY – 2015. Július 19-25.


„A levegő is tele van muzsikával… mindössze annyit kell tenned, hogy jó mélyeket lélegzel.”

 Budapest közelében, Biatorbágyon gyönyörű lankás dombok között egy otthonos hely várja azokat, akik vágyódnak a természet csendjére, a táj szépségére, az egyszerű egészséges ízekre és nem utolsó sorban a zene csodája által átélhető felüdülésre.

Ízelítő a programból: 
- csoportos kreatív zenei foglalkozások (gyermekeknek külön is)
- egyéni órák (ének, zongora, gitár, hárfa, szaxofon, hegedű, cselló, fuvola … igény szerint más hangszerek is)

- az alkotókészség és az improvizáció fejlesztése
- zenekari „örömzenélés”
- ismerkedés különleges hangszerekkel (hangszerbemutatók)
- koncertek a táborozók közreműködésével
- zenei és egyéb művészeti előadások 
- irodalmi alkotó műhely (dalszövegírás, vers…)
- Zene – Mozgás – Egészség (Kovács – módszer, mozgáskoordinációs gyakorlatok, táplálkozási és életmód tanácsok stb…)
- egyéb változatos programok (hangszerkészítés, rajzszakkör, selyemfestés, körtáncok tanulása, kirándulások, kötetlen beszélgetések…)
  

A tábor megközelíthetősége: 


Helyszín: Spalding Oktatási központ, Biatorbágy, Patak utca 34/a
Budapest- Kelenföldről indul Volán busz ill. vonat Biatorbágyra; autóval az M1-es úton közelíthető meg, a városban a Szabadság út, Kolozsvári utca, Patak utca útvonalon.
A táborhely a Füzes-patak melletti domboldalon található. 
A jelentkezőknek pontos térképet mellékelünk a többi tudnivalókkal együtt.

Érkezés: július 19-én, vasárnap, helyfoglalás a szállodában de. 10 órától
Távozás: 25-én, szombaton, az esti órákban

Részvételi díjak: 

6 napra 33.000 Ft, (5.500 Ft/fő/nap),  Az előleget, 50% = 16.500 Ft-ot a jelentkezés visszaigazolásával együtt kiküldött csekken kérjük befizetni május 31-ig.

Szállás:

Szállás: a közelben lévő (10 perc séta) Pontis Hotelben. http://www.hotelpontis.hu/hu/index.htm
(2- 4 ágyas szobák fürdővel, ill. apartmanok családok részére)

Étkezés:

Napi étkezés a táborhelyen: reggeli, ebéd, vacsora

Napidíj bejárósoknak:

Akik bejárósak lesznek a foglalkozásokra és csak ebédet igényelnek, azoknak a napidíj 2.000 Ft

LETÖLTHETŐ SZÓRÓANYAG:
 
LETÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP:



KREATÍV ZENEI TÁBOR – BIATORBÁGY – 2015.JÚL.19-25.
JELENTKEZÉSI LAP


- NÉV:             - ÉLETKOR:
- LAKCÍM:
- TELEFON/MOBIL:
- E-MAIL CÍM: 

- ZENEI ELŐKÉPZETTSÉG:
- MILYEN HANGSZEREN JÁTSZOTT MÁR?
- MELYIK HANGSZEREN SZERETNE TANULNI A TÁBORBAN?( kérjük bekarikázni)
ZONGORA    GITÁR    HÁRFA      HEGEDŰ     CSELLÓ     FUVOLA     SZAXOFON
- ÉNEK VAGY EGYÉB MÁS HANGSZER:

- HA SZÍVESEN ÍR VERSEKET ÉS AZ IRODALMI ALKOTÓ MŰHELYBEN IS SZERETNE RÉSZT VENNI, AZT KÉRJÜK ITT JELEZZE:

- HONNAN ÉRTESÜLT ERRŐL A TÁBORRÓL? (barát, internet, plakát, más módon…)

- EGYÉB KÖZLENDŐK: kivel együtt érkezik, kikkel kér együtt szállást pl. családok

- BEJÁRÓS LESZEK (hány nap?)
Ebédet kérek:


Keltezés:

a jelentkező aláírása

Figyelem!
10 éves kor alatti gyermekeket csak szülői felügyelettel tudunk fogadni!
Minden résztvevőre külön-külön töltsünk ki jelentkezési lapot, ha együtt érkeznek is pl. családok! A jelentkezési lapot kérjük visszaküldeni 2015. május 15-ig a következő címre:
Pintér Klára, 2051 Biatorbágy, Lomb utca 28.
Információ: tel: 06-20/5697-625